Tanító álmok... (2024.05.21.)
Érdekes álmokat látok mostanában. Másik valóságokat. Félelmek jönnek velem szembe. Vízbe fulladok, cápákat látok, majd az embert. A legnagyobb félelmemet. Azt az embert, aki nem ura a gondolatainak. A félelmei elborítják és hisz bennük. A vizet tűznek látja. Emlékek kínozzák gyerekkorából, amit valóságként él meg. Láttam a rémképeket a fejében. Láttam miért képes gyilkolni. Beleláttam egy elszabadult, elmebeteg gyilkos fejébe. Mindezt álmomban és megértettem mit jelent, ha nem uralom a gondolataim.
Nem így születünk. Tiszta szeretetként születünk meg erre a játszótérre, de a gondolkodást eltorzítják a bennünket ért hatások. Ez a kihívás része, annak a választásnak, hogy hova születünk. Minél tudattalanabb környezetbe, annál nagyobb a kihívás, hogy minezt meghaladjuk.
Megértettem, hogy nem az elmebeteg, kiszámíthatatlan gyilkosoktól félek, hanem attól, ha nem uralom a gondolataim! A legnagyobb félelmünk mi magunk vagyunk, méghozzá saját magunktól félünk.
Létfontosságú a gondolkodásról mindent tudni. Tudni kell egy bizonyos kor után, hogy a gondolatokkal irányítjuk az életünket és nem az élet késztet rá, hogy gondolkodjunk.
A tegnapi álmomban volt egy hang is. Egy nagyon nyugodt, békés hang, ami végig ott volt velem és azt kérdezte, hogy:
- Eléggé félsz már?
Mondta ezt, miközben a vízben úszik felém a cápa.
-Te döntöd el, mitől, mikor, meddig, mennyire félsz.
Ekkor mástól kezdtem el félni. Vírusoktól, baktériumoktól.
Amikor megtapasztalom, hogy Én döntök, hogy félek-e valamitől gondolatban vagy sem, akkor szabad vagyok.
A félelem, nem véletlen fél-elem. Hiányos. Azt jelzi, hogy hiányzik a gondolataimból valami. Ez a valami pedig annak a tudata, hogy csak szeretet van. Tehát a félelem a jelzése annak, hogy nem vagyok tudatában a szeretetnek. Nincs ettől fontosabb, amit tudnom kellene.
-Nézz bele minden félelmedbe, le a gyökeréig és meglátod, hogy nem vettél tudomást a szeretetről. A gondolataid uralnak Téged és nem Te uralod a gondolataid amikor félsz! Minden félelem itt kezdődik, ebből fakad és ugyanitt lehet megállítani is.
Tudatosítás!
Nem másért vagyunk itt emberi testben, mint, hogy megtapasztaljuk valódi önmagunk és öntudatra ébredjünk.
Isteni színjáték.
A lehető legizgalmasabb élet-játék, a Föld nevű játszó téren, hogy megtanuljuk irányítani a gondolatainkat. Ezért születünk meg újra és újra, mert nincsen ettől élvezetesebb az életben, Istennek! A folyamatért csináljuk. A játék miatt játszunk. A cél a gondolatok irányítása a Szeretet által. Ez az Isteni minőség! Ez maga a hazatérés önmagadba. Néhány embernek már sikerült. Tőlük tanulunk.
Csak Szeretet van!
Sándor Gyöngyi
Érdekes álmokat látok mostanában. Másik valóságokat. Félelmek jönnek velem szembe. Vízbe fulladok, cápákat látok, majd az embert. A legnagyobb félelmemet. Azt az embert, aki nem ura a gondolatainak. A félelmei elborítják és hisz bennük. A vizet tűznek látja. Emlékek kínozzák gyerekkorából, amit valóságként él meg. Láttam a rémképeket a fejében. Láttam miért képes gyilkolni. Beleláttam egy elszabadult, elmebeteg gyilkos fejébe. Mindezt álmomban és megértettem mit jelent, ha nem uralom a gondolataim.
Nem így születünk. Tiszta szeretetként születünk meg erre a játszótérre, de a gondolkodást eltorzítják a bennünket ért hatások. Ez a kihívás része, annak a választásnak, hogy hova születünk. Minél tudattalanabb környezetbe, annál nagyobb a kihívás, hogy minezt meghaladjuk.
Megértettem, hogy nem az elmebeteg, kiszámíthatatlan gyilkosoktól félek, hanem attól, ha nem uralom a gondolataim! A legnagyobb félelmünk mi magunk vagyunk, méghozzá saját magunktól félünk.
Létfontosságú a gondolkodásról mindent tudni. Tudni kell egy bizonyos kor után, hogy a gondolatokkal irányítjuk az életünket és nem az élet késztet rá, hogy gondolkodjunk.
A tegnapi álmomban volt egy hang is. Egy nagyon nyugodt, békés hang, ami végig ott volt velem és azt kérdezte, hogy:
- Eléggé félsz már?
Mondta ezt, miközben a vízben úszik felém a cápa.
-Te döntöd el, mitől, mikor, meddig, mennyire félsz.
Ekkor mástól kezdtem el félni. Vírusoktól, baktériumoktól.
Amikor megtapasztalom, hogy Én döntök, hogy félek-e valamitől gondolatban vagy sem, akkor szabad vagyok.
A félelem, nem véletlen fél-elem. Hiányos. Azt jelzi, hogy hiányzik a gondolataimból valami. Ez a valami pedig annak a tudata, hogy csak szeretet van. Tehát a félelem a jelzése annak, hogy nem vagyok tudatában a szeretetnek. Nincs ettől fontosabb, amit tudnom kellene.
-Nézz bele minden félelmedbe, le a gyökeréig és meglátod, hogy nem vettél tudomást a szeretetről. A gondolataid uralnak Téged és nem Te uralod a gondolataid amikor félsz! Minden félelem itt kezdődik, ebből fakad és ugyanitt lehet megállítani is.
Tudatosítás!
Nem másért vagyunk itt emberi testben, mint, hogy megtapasztaljuk valódi önmagunk és öntudatra ébredjünk.
Isteni színjáték.
A lehető legizgalmasabb élet-játék, a Föld nevű játszó téren, hogy megtanuljuk irányítani a gondolatainkat. Ezért születünk meg újra és újra, mert nincsen ettől élvezetesebb az életben, Istennek! A folyamatért csináljuk. A játék miatt játszunk. A cél a gondolatok irányítása a Szeretet által. Ez az Isteni minőség! Ez maga a hazatérés önmagadba. Néhány embernek már sikerült. Tőlük tanulunk.
Csak Szeretet van!
Sándor Gyöngyi
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Ahogy néz rám... (2024.04.24.)
... a lélek szenvedélye, a szemek tükrében...
Psszt!
Gyere csak közelebb!
Súgok valamit, csak így négy szem közt...
Szerintem van a Férfiaknak egy olyan nézése, amitől a Nők azonnal tudják, hogy ő most akar engem. Ott bizony beszéd nélkül elcsuklik a hangunk és ... lesz a bugyi. Ez a nézés pl: az első csók előtti pár pillanat és örökre bevésődik annak, akire már nézett így Férfi, mert akkor Lát! Egyszerűen érzem, hogy nem csak néz, hanem Lát engem!
Viszont ez a csók nem ám a tini korok elsietett smedvéje!
Neeem! Ezt csak tapasztalt öreg rókák élhetik át!
Azért írom így nagy betűvel, hogy Férfi, mert amögött a nézés mögött egy "mély" ember van. Ott abban a pillanatban azt érzed, hogy lepergeti veled élete filmjét, amiben mindentől megfog óvni téged és a leendő családját, csak légy az övé. Bátor nézés ez. Bátorság kell hozzá, mint ahogy az ellenség szemébe nézni is bátorság kell és kitartás.
Mint a szamurájok.
Akar téged, pont úgy, ahogy vagy, akkor is ha ráncos leszel, mert a lelkedet kéri. Mélyen és hosszan néz, kitárva neked a szívét, lelkét, hogy rendelkezz vele. Akar és sokáig akar. Téged. A Lelket szólítja, hívja így, hogy neki adja mindenét amije csak van. Nem szükségből, nem vágyból, hanem a lélek szenvedélyéből néz rád így. Ehhez megkell érni, tapasztalni, szenvedni, majd abból kijönni, attól megerősödve felállni és menni az úton.
Fiatalon, bohón, mohón, még csak a közelében sem járnak, mert nincsenek tisztában az Erejükkel, sőt nagyon még a fizikai erejükkel sem.
Sokan összekeverhetik a szexuális vonzalommal, de köze nincs hozzá.
A Férfi, de inkább az ember, egyik erőssége az önbecsülése és ehhez sokat kell ám kardozni az életben. Éppen ezért olyan párt keres, akiben ez visszatükröződik.
Ezt csak a Férfi tudja hölgyeim, uraim.
Ezt csak a Férfi!
Lehet, hogy életében csak egyszer tudja megtenni, de kivárja azt, a Nőt, aki arra érdemes, mint ahogy a Nő is tudni fogja, hogy ő az akire várt. Épp ettől, hogy olyan ritkán adatik ez meg az ember életében, épp ettől olyan csodálatos és elsöprő erejű érzés az emberi szenvedély.
Írom én ezt nőként, hogy mit (is) látok a Férfi szemekben.
(Skorpió Teliholdas,
gondolatványaim)
... a lélek szenvedélye, a szemek tükrében...
Psszt!
Gyere csak közelebb!
Súgok valamit, csak így négy szem közt...
Szerintem van a Férfiaknak egy olyan nézése, amitől a Nők azonnal tudják, hogy ő most akar engem. Ott bizony beszéd nélkül elcsuklik a hangunk és ... lesz a bugyi. Ez a nézés pl: az első csók előtti pár pillanat és örökre bevésődik annak, akire már nézett így Férfi, mert akkor Lát! Egyszerűen érzem, hogy nem csak néz, hanem Lát engem!
Viszont ez a csók nem ám a tini korok elsietett smedvéje!
Neeem! Ezt csak tapasztalt öreg rókák élhetik át!
Azért írom így nagy betűvel, hogy Férfi, mert amögött a nézés mögött egy "mély" ember van. Ott abban a pillanatban azt érzed, hogy lepergeti veled élete filmjét, amiben mindentől megfog óvni téged és a leendő családját, csak légy az övé. Bátor nézés ez. Bátorság kell hozzá, mint ahogy az ellenség szemébe nézni is bátorság kell és kitartás.
Mint a szamurájok.
Akar téged, pont úgy, ahogy vagy, akkor is ha ráncos leszel, mert a lelkedet kéri. Mélyen és hosszan néz, kitárva neked a szívét, lelkét, hogy rendelkezz vele. Akar és sokáig akar. Téged. A Lelket szólítja, hívja így, hogy neki adja mindenét amije csak van. Nem szükségből, nem vágyból, hanem a lélek szenvedélyéből néz rád így. Ehhez megkell érni, tapasztalni, szenvedni, majd abból kijönni, attól megerősödve felállni és menni az úton.
Fiatalon, bohón, mohón, még csak a közelében sem járnak, mert nincsenek tisztában az Erejükkel, sőt nagyon még a fizikai erejükkel sem.
Sokan összekeverhetik a szexuális vonzalommal, de köze nincs hozzá.
A Férfi, de inkább az ember, egyik erőssége az önbecsülése és ehhez sokat kell ám kardozni az életben. Éppen ezért olyan párt keres, akiben ez visszatükröződik.
Ezt csak a Férfi tudja hölgyeim, uraim.
Ezt csak a Férfi!
Lehet, hogy életében csak egyszer tudja megtenni, de kivárja azt, a Nőt, aki arra érdemes, mint ahogy a Nő is tudni fogja, hogy ő az akire várt. Épp ettől, hogy olyan ritkán adatik ez meg az ember életében, épp ettől olyan csodálatos és elsöprő erejű érzés az emberi szenvedély.
Írom én ezt nőként, hogy mit (is) látok a Férfi szemekben.
(Skorpió Teliholdas,
gondolatványaim)
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Ha csak egy dolgot mondhatnék az emberiségnek az ez lenne: (2024.04.19.)
Van választásod!
Eldöntheted, hogy magadat választod, vagy sem! Amikor úgy érzed, hogy összecsapnak a (gondolat)hullámok a fejed felett, akkor kérdezd meg magadtól, hogy ez neked jó-e! (Tudd, meg, hogy miben vagy most épp! Éber tudatosság!) Ha nem, akkor válassz egy másik létezést, ahol legalább egy fokkal jobb, mert megteheted! Nincs ezen a bolygón még egy élőlény az emberen kívül, aminek van választási lehetősége. Ne érts félre! Nem a pillanatnyi helyzeten változtatsz, hanem a hozzáállásodon, a gondolkodásodon. Majd utána(d) változik a környezeted, a helyzeted! A sorrend lényeges! Elmehetsz a világ végére megkeresni a békédet, nyugalmadat, erődet, boldogságodat, de amíg ezt kívül próbálod, csak menekülsz magad elől, hárítasz, elterelsz. Menj Balira, Bali miatt, menj Indiába, India miatt, de ne azért, hogy majd ott fogsz megtalálni valamit, mert igen drága út lesz. Lehet gyönyörű helyeken meditálni, menni a "Bor, mámor, szerelem" utján, de végig viszed mindenhova a batyudat is. Ha azt még itthon leteszed, mielőtt Balira mennél lehet, hogy olyan élményben lesz részed, amit álmodban sem gondoltál volna. De lehet ez a Balaton is, vagy egy közeli erdő, a lényeg a választásodon múlik, hogy mikor választod Önmagad!
Van választásod!
Eldöntheted, hogy magadat választod, vagy sem! Amikor úgy érzed, hogy összecsapnak a (gondolat)hullámok a fejed felett, akkor kérdezd meg magadtól, hogy ez neked jó-e! (Tudd, meg, hogy miben vagy most épp! Éber tudatosság!) Ha nem, akkor válassz egy másik létezést, ahol legalább egy fokkal jobb, mert megteheted! Nincs ezen a bolygón még egy élőlény az emberen kívül, aminek van választási lehetősége. Ne érts félre! Nem a pillanatnyi helyzeten változtatsz, hanem a hozzáállásodon, a gondolkodásodon. Majd utána(d) változik a környezeted, a helyzeted! A sorrend lényeges! Elmehetsz a világ végére megkeresni a békédet, nyugalmadat, erődet, boldogságodat, de amíg ezt kívül próbálod, csak menekülsz magad elől, hárítasz, elterelsz. Menj Balira, Bali miatt, menj Indiába, India miatt, de ne azért, hogy majd ott fogsz megtalálni valamit, mert igen drága út lesz. Lehet gyönyörű helyeken meditálni, menni a "Bor, mámor, szerelem" utján, de végig viszed mindenhova a batyudat is. Ha azt még itthon leteszed, mielőtt Balira mennél lehet, hogy olyan élményben lesz részed, amit álmodban sem gondoltál volna. De lehet ez a Balaton is, vagy egy közeli erdő, a lényeg a választásodon múlik, hogy mikor választod Önmagad!
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Ismeritek? (2024.04.14.)
"Pici cici, cici, mell, nagy mell, csöcs, hubazmeg"
(hosszabb írás)
Reagáltam egy a cikkre, ami férfiankak szólt.
"Hogyan hat a férfiakra a női mell?"
Aztán kifejtette az állatvilággal összehasonlítva, majd evolúciósan és a végére a kevés ideig tartó szoptatást.
Hmm
Az utolsó mondat megfogott. És érdekesnek találom az evolúciós találgatást is, hogy miért marad sokszor a nők melle szoptatás után is, sőt valakinek idősebb korában is nagy a melle. Természeti népeknél legtöbbször nem így van.
Bocsi, de amúgy eléggé lejárt lemez az állatvilághoz hasonlítani az embert és sok esetben nem releváns.
Szóval, a természeti népeknél, ha megfigyeljük, nem takarják, nem melltartóznak, hanem engedve a gravitációnak lógnak. Mivel valószínűleg nem a mell, a szexuális ingerkeltő, hanem mondjuk a hosszú nyak, vagy a száj, fül, stb. Jellemzően a fehér, urbanizált ember(férfi)akinek a mellek a legizgatóbb és itt kanyarodnék vissza az első mondatomhoz. A cikk utolsó mondata, hogy túl korán választották le a gyereket a mellekről, ami természeti népeknél bizonyítottan több évig tart. A fehér ember ezzel szemben (sok esetben tudatlanságból,) jó, ha 6 hónapig szoptat.
((Rengeteget tudnék írni a szoptatásról pro és kontra itt most nem ezt szeretném kifejteni.))
Hát persze, hogy marad a férfiakban egy olyan kisfiúi rész, aki szeretné ezt bepótolni...
Kísérlet képpen azért megkérdezném a férfiakat, hogy mennyi ideig szoptatta őket az édesanyjuk(ha emlékszik) és ez mennyire függ össze azzal, hogy ha meglátnak egy nagy női mellet(mintha tele lenne tejjel), vagy nem a mérettől vannak elájulva, hanem nővel egyben látják azt. A nőt is szeretik, nem csak a melleit?
Annyiszor hallani, hogy külső alapján kacsintgatnak a férfiak jobbra-balra és azt veszik figyelembe, hogy mekkora a mérete. Ha jól belegondolok televan a világ "éhező, túl korán leválasztott" kisfiúkkal? Ha már férfiak is írok, akkor felteszem a kérdést!
Vajon az-e a férfi, aki ezt képes önmagán észrevenni, hogy ösztönlény módjára gerjed a mellekre és megvizsgálja magában, hogy honnan ered, és képes a kibuggyanó mellek mögött meglátni nőt?
Vajon az - e nő, aki többnek tartja magát két szép mellnél és nem kirakati árunak használja "kisfiúk" csalogatására? Férfiak! Nem lehet könnyű nektek, de szerintem a férfiasság egyik legnehezebb próbája az, hogy észre veszitek-e a kirakott, "kibluggyanó"(sajátos szóhasználat, bocs) mellek mögött, akik a melleiket csalinak használják, többnyire egy kisfiút keresnek, aki felett anyáskodhatnak és teszik mindezt tudat alatt. Aztán ebből jó sok konfliktus lesz a későbbiekben.
Én szóltam
És itt is vannak kivételek... Mint mindig, mindenhol.
Ja, és nem arról van szó, hogy nem lehet élvezni. Jaj dehogyis nem lehet! Sőt! A nő is élvezi(többnyire) amikor kényztetik a melleit. A szoptatáskor pl. oxitocin hormon szabadul fel az agyban, ami boldogságérzetet okoz. Ugyan ez akkor is, amikor egy férfi finoman kényezteti.
A probléma akkor van, amikor csak a mellekre figyelünk és kihasználva az adottságokat(vagy beavatkozásokat) kicsapjuk közszemlére, de úgy, hogy falnak, vagy oszlopnak menjen a járókelő. Ha ugyan ezt eltudja érni takarásban is, akkor ott már több "lőszer" is van a tárban.
A férfi is csak a mellekre fog fókuszálni, hogy ezt megkell szerezni, hogy élete végéig bepótolhassa a túl korán leválasztást, az anyja melléről.
Annyit tennék még hozzá, most többnyire a nőknek szólva.
"pici cici, cici, mell, nagy mell, csöcs, hubazdmeg, lógó, nem egyforma, hiányos, nincs, lapos, hasig érő, stb"
Mennyire és miért számít, hogy milyen?
Megfelelés a férfiaknak, a nőknek, a szülőknek, a munkáltatóknak, az alkalomnak, a társadalomnak, a közösségnek.
Csak önmagunknak nem?
Ha akarsz, mert szereted, mert komfortos, mert kényelmes, hordj melltartót. Ha ne akarsz akkor ne.
Addig szoptass, amedig neked és a babádnak szükséges és azzal sincsen baj, ha úgy érzed nincs elég tejed, ha inkább tápszerezed, mert a Te döntésed, és senki nem szoptathat helyetted a saját melleidből. Senki nem érzi, csak Te, ha fájó(esetemben vérző, sebes) cicivel kell szoptatni, de mindig a Te döntésed kell legyen a hogyan tovább. Jómagam addig jártam utána, amíg egy hozzáértő laktációs tanácsadó segítségével sikerült orvosolni a problémát és 3 év 2 hónapig szoptattam Lilit. Nekem ez büszkeség, de soha nem ítélkezem azok felett, akik hasonló esetben abbahagyják, mert kell hozzá némi "fakírvér" az biztos.
Ha nem akarsz melltartót hordani, az fogja a legjobban kiverni a biztit a környezetedben. Ezt garantálom.
Mivel (már) nem vagyunk természeti nép.
-itt egy rövid kitérő, hogy amíg még azok voltunk, az a kereszténység és a vele járó boszorkány üldözések előtt volt. Ezek után mindent nyakig takarni! Van olyan népviseletünk, vagy olyan fennmaradt honfoglaláskori ruhadarabunk, ahol kilátszódtak a mellek a legkisebb mértékben is? Szerintem nincsenek...
Mivel valahol (jobb esetben csak otthon, vagy egyedül nem) kötelező a bimbók elfedése a ruha alatt.
Miért is?
Mert izgalomba hozza a férfiakat és megbotránkoztatja a nőket, akiknek a férjét, párját izgalomba merted hozni.
És épp emiatt közveszélyes is az utakon az izgalomba hozott férfiak többsége ugyanis vagy látható jelet fog mutatni, vagy elveszti a kontrollt a tudatos viselkedése felett és pár pillanatig képzeletben már a szájában is van a melled.
És mondhatnánk, hogy a férfiak ilyenek. Nem. Valójában nem ilyenek. Nekik ez szokatlan. Szokatlan!
A természeti népeknél miért nem takarják a melleket?
Mert nincs értelme.
Mert amikor szoptat könnyen hozzáférhető.
Mert meleg van.
Mert nincs fétiselve. (nemtom létezik-e ilyen szó)
Mert nem(csak) a melleitől nő aki nő.
Hát asszem még sokáig tudnám ezt folytatni, de ami biztos, hogy rengeteg gát, tabu, megfelelés, van bennünk nőkben és a férfiakban is.
Majd egyszer írok a farokméretről alkotott gondolataimról is, női szemmel(aggyal).
"Pici cici, cici, mell, nagy mell, csöcs, hubazmeg"
(hosszabb írás)
Reagáltam egy a cikkre, ami férfiankak szólt.
"Hogyan hat a férfiakra a női mell?"
Aztán kifejtette az állatvilággal összehasonlítva, majd evolúciósan és a végére a kevés ideig tartó szoptatást.
Hmm
Az utolsó mondat megfogott. És érdekesnek találom az evolúciós találgatást is, hogy miért marad sokszor a nők melle szoptatás után is, sőt valakinek idősebb korában is nagy a melle. Természeti népeknél legtöbbször nem így van.
Bocsi, de amúgy eléggé lejárt lemez az állatvilághoz hasonlítani az embert és sok esetben nem releváns.
Szóval, a természeti népeknél, ha megfigyeljük, nem takarják, nem melltartóznak, hanem engedve a gravitációnak lógnak. Mivel valószínűleg nem a mell, a szexuális ingerkeltő, hanem mondjuk a hosszú nyak, vagy a száj, fül, stb. Jellemzően a fehér, urbanizált ember(férfi)akinek a mellek a legizgatóbb és itt kanyarodnék vissza az első mondatomhoz. A cikk utolsó mondata, hogy túl korán választották le a gyereket a mellekről, ami természeti népeknél bizonyítottan több évig tart. A fehér ember ezzel szemben (sok esetben tudatlanságból,) jó, ha 6 hónapig szoptat.
((Rengeteget tudnék írni a szoptatásról pro és kontra itt most nem ezt szeretném kifejteni.))
Hát persze, hogy marad a férfiakban egy olyan kisfiúi rész, aki szeretné ezt bepótolni...
Kísérlet képpen azért megkérdezném a férfiakat, hogy mennyi ideig szoptatta őket az édesanyjuk(ha emlékszik) és ez mennyire függ össze azzal, hogy ha meglátnak egy nagy női mellet(mintha tele lenne tejjel), vagy nem a mérettől vannak elájulva, hanem nővel egyben látják azt. A nőt is szeretik, nem csak a melleit?
Annyiszor hallani, hogy külső alapján kacsintgatnak a férfiak jobbra-balra és azt veszik figyelembe, hogy mekkora a mérete. Ha jól belegondolok televan a világ "éhező, túl korán leválasztott" kisfiúkkal? Ha már férfiak is írok, akkor felteszem a kérdést!
Vajon az-e a férfi, aki ezt képes önmagán észrevenni, hogy ösztönlény módjára gerjed a mellekre és megvizsgálja magában, hogy honnan ered, és képes a kibuggyanó mellek mögött meglátni nőt?
Vajon az - e nő, aki többnek tartja magát két szép mellnél és nem kirakati árunak használja "kisfiúk" csalogatására? Férfiak! Nem lehet könnyű nektek, de szerintem a férfiasság egyik legnehezebb próbája az, hogy észre veszitek-e a kirakott, "kibluggyanó"(sajátos szóhasználat, bocs) mellek mögött, akik a melleiket csalinak használják, többnyire egy kisfiút keresnek, aki felett anyáskodhatnak és teszik mindezt tudat alatt. Aztán ebből jó sok konfliktus lesz a későbbiekben.
Én szóltam
És itt is vannak kivételek... Mint mindig, mindenhol.
Ja, és nem arról van szó, hogy nem lehet élvezni. Jaj dehogyis nem lehet! Sőt! A nő is élvezi(többnyire) amikor kényztetik a melleit. A szoptatáskor pl. oxitocin hormon szabadul fel az agyban, ami boldogságérzetet okoz. Ugyan ez akkor is, amikor egy férfi finoman kényezteti.
A probléma akkor van, amikor csak a mellekre figyelünk és kihasználva az adottságokat(vagy beavatkozásokat) kicsapjuk közszemlére, de úgy, hogy falnak, vagy oszlopnak menjen a járókelő. Ha ugyan ezt eltudja érni takarásban is, akkor ott már több "lőszer" is van a tárban.
A férfi is csak a mellekre fog fókuszálni, hogy ezt megkell szerezni, hogy élete végéig bepótolhassa a túl korán leválasztást, az anyja melléről.
Annyit tennék még hozzá, most többnyire a nőknek szólva.
"pici cici, cici, mell, nagy mell, csöcs, hubazdmeg, lógó, nem egyforma, hiányos, nincs, lapos, hasig érő, stb"
Mennyire és miért számít, hogy milyen?
Megfelelés a férfiaknak, a nőknek, a szülőknek, a munkáltatóknak, az alkalomnak, a társadalomnak, a közösségnek.
Csak önmagunknak nem?
Ha akarsz, mert szereted, mert komfortos, mert kényelmes, hordj melltartót. Ha ne akarsz akkor ne.
Addig szoptass, amedig neked és a babádnak szükséges és azzal sincsen baj, ha úgy érzed nincs elég tejed, ha inkább tápszerezed, mert a Te döntésed, és senki nem szoptathat helyetted a saját melleidből. Senki nem érzi, csak Te, ha fájó(esetemben vérző, sebes) cicivel kell szoptatni, de mindig a Te döntésed kell legyen a hogyan tovább. Jómagam addig jártam utána, amíg egy hozzáértő laktációs tanácsadó segítségével sikerült orvosolni a problémát és 3 év 2 hónapig szoptattam Lilit. Nekem ez büszkeség, de soha nem ítélkezem azok felett, akik hasonló esetben abbahagyják, mert kell hozzá némi "fakírvér" az biztos.
Ha nem akarsz melltartót hordani, az fogja a legjobban kiverni a biztit a környezetedben. Ezt garantálom.
Mivel (már) nem vagyunk természeti nép.
-itt egy rövid kitérő, hogy amíg még azok voltunk, az a kereszténység és a vele járó boszorkány üldözések előtt volt. Ezek után mindent nyakig takarni! Van olyan népviseletünk, vagy olyan fennmaradt honfoglaláskori ruhadarabunk, ahol kilátszódtak a mellek a legkisebb mértékben is? Szerintem nincsenek...
Mivel valahol (jobb esetben csak otthon, vagy egyedül nem) kötelező a bimbók elfedése a ruha alatt.
Miért is?
Mert izgalomba hozza a férfiakat és megbotránkoztatja a nőket, akiknek a férjét, párját izgalomba merted hozni.
És épp emiatt közveszélyes is az utakon az izgalomba hozott férfiak többsége ugyanis vagy látható jelet fog mutatni, vagy elveszti a kontrollt a tudatos viselkedése felett és pár pillanatig képzeletben már a szájában is van a melled.
És mondhatnánk, hogy a férfiak ilyenek. Nem. Valójában nem ilyenek. Nekik ez szokatlan. Szokatlan!
A természeti népeknél miért nem takarják a melleket?
Mert nincs értelme.
Mert amikor szoptat könnyen hozzáférhető.
Mert meleg van.
Mert nincs fétiselve. (nemtom létezik-e ilyen szó)
Mert nem(csak) a melleitől nő aki nő.
Hát asszem még sokáig tudnám ezt folytatni, de ami biztos, hogy rengeteg gát, tabu, megfelelés, van bennünk nőkben és a férfiakban is.
Majd egyszer írok a farokméretről alkotott gondolataimról is, női szemmel(aggyal).
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
A Mátrix (2024.04.06.)
Ahogy a születésnek, a felébredésnek is része a fájdalom és a félelem, de csak azért mert megszoktad odabent. El sem tudod képzelni, hogy milyen felszabadító valóban élni.
Amikor úgy döntesz, hogy felébredsz és rájössz, hogy melletted még mindenki alszik. Félelmetes és fájdalmas lehet.
Amikor rájössz, hogy a média belőled táplálozik, manipulál, altat, etet és Te úgy döntesz, kiszálsz belőle.
Rájössz, hogy eddig nem is a saját életed élted.
Rájössz, hogy minden amit függővé tettél a médiától, úgy mint munkahely, kapcsolatok, az oda lehet és neked talpra kell állnod újra.
Végül rájössz, hogy egyedül vagy, de abba a trutyiba sem feküdhetsz vissza, mert kitaszítja magából, akit nem lehet manipulálni, itányítani.
Megtanulsz innentől élni.
Ébren, éberen.
Előről.
Mindent.
De ne félj. Vigyáznak rád és nagy becsben tartanak majd, mert Te vagy a kiválasztott, aki megmented önmagad, ezzel mentve meg mindenkit.
Orákulum
Ahogy a születésnek, a felébredésnek is része a fájdalom és a félelem, de csak azért mert megszoktad odabent. El sem tudod képzelni, hogy milyen felszabadító valóban élni.
Amikor úgy döntesz, hogy felébredsz és rájössz, hogy melletted még mindenki alszik. Félelmetes és fájdalmas lehet.
Amikor rájössz, hogy a média belőled táplálozik, manipulál, altat, etet és Te úgy döntesz, kiszálsz belőle.
Rájössz, hogy eddig nem is a saját életed élted.
Rájössz, hogy minden amit függővé tettél a médiától, úgy mint munkahely, kapcsolatok, az oda lehet és neked talpra kell állnod újra.
Végül rájössz, hogy egyedül vagy, de abba a trutyiba sem feküdhetsz vissza, mert kitaszítja magából, akit nem lehet manipulálni, itányítani.
Megtanulsz innentől élni.
Ébren, éberen.
Előről.
Mindent.
De ne félj. Vigyáznak rád és nagy becsben tartanak majd, mert Te vagy a kiválasztott, aki megmented önmagad, ezzel mentve meg mindenkit.
Orákulum
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Egyedül, de nem magányosan... (2024.04.06.)
Tudod miért jó még, ha megbékélsz azzal, hogy rajtad kívül nincs senki, tehát minden Te vagy? Mert akkor megláthatod a másik emberben önmagad azon részeit is, amire nem voltál tudatos és azt is amit magadban szeretsz.
Magammal beszélgetek most is. Azt hiszem, hogy megosztom a világgal, pedig dehogy is!(és mégis)
Magammal kommunikálok, a magam életét osztom meg, magammal. Te, aki olvasod is én vagyok.
Aki mellettem van és az életem része így vagy úgy, az azért van, mert ennyit vagyok képes meglátni, érzékelni önmagamból.
Aki bosszant, bánt, engem, az a megtapasztalàsom olyan formája, ami a létezésem kicsinyes hitéből fakad. Amíg nem vagyok tisztàban a létezésem nagysàgával, csak olyan interakciókat teremthetek, ami annak megfelelő amilyennek gondolom magam. Ez ugyanakkor egy folyamat. Nem tud az ember egyik pillanatról a másikra tudatában lenni a létezése nagyságával. Nem. Ez a pillanat is egy állomás. Megfigyelem magam, mennyire vagyok tudatában a létezésem nagyságának és nem tudom még ésszel, emberi aggyal felfogni. A lelkem viszont tudja, de a kettőt érdemes összehangolni és ha kérem, a lelkem megvár amíg megint utólérem. Mindig egyre közelebb és közelebb kerülök hozzá.
Az életben úgy változnak körülöttünk az emberek, ahogy tudatába kerülünk a létezésünknek.
Azért nem hagyom el a facét, mert itt emlékeztetem magam. Eddig azt hittem, hogy Nektek írok, pedig végig csak magamnak írtam.
Addig fogom tapasztalni az életet öntudatlanul, ameddig meg nem haladom, azt a hitet, hogy nem vagyok egyedül, amíg vissza nem térek oda, hogy önmagam tapasztalom mindenben és mindenkiben, pont annyira, amennyire tudatában vagyok a nagyságomnak.
A nagyságom tudatossága a szeretet mértéke bennem. Az önszeretet. A szerelem önmagam felé...
Tudod miért jó még, ha megbékélsz azzal, hogy rajtad kívül nincs senki, tehát minden Te vagy? Mert akkor megláthatod a másik emberben önmagad azon részeit is, amire nem voltál tudatos és azt is amit magadban szeretsz.
Magammal beszélgetek most is. Azt hiszem, hogy megosztom a világgal, pedig dehogy is!(és mégis)
Magammal kommunikálok, a magam életét osztom meg, magammal. Te, aki olvasod is én vagyok.
Aki mellettem van és az életem része így vagy úgy, az azért van, mert ennyit vagyok képes meglátni, érzékelni önmagamból.
Aki bosszant, bánt, engem, az a megtapasztalàsom olyan formája, ami a létezésem kicsinyes hitéből fakad. Amíg nem vagyok tisztàban a létezésem nagysàgával, csak olyan interakciókat teremthetek, ami annak megfelelő amilyennek gondolom magam. Ez ugyanakkor egy folyamat. Nem tud az ember egyik pillanatról a másikra tudatában lenni a létezése nagyságával. Nem. Ez a pillanat is egy állomás. Megfigyelem magam, mennyire vagyok tudatában a létezésem nagyságának és nem tudom még ésszel, emberi aggyal felfogni. A lelkem viszont tudja, de a kettőt érdemes összehangolni és ha kérem, a lelkem megvár amíg megint utólérem. Mindig egyre közelebb és közelebb kerülök hozzá.
Az életben úgy változnak körülöttünk az emberek, ahogy tudatába kerülünk a létezésünknek.
Azért nem hagyom el a facét, mert itt emlékeztetem magam. Eddig azt hittem, hogy Nektek írok, pedig végig csak magamnak írtam.
Addig fogom tapasztalni az életet öntudatlanul, ameddig meg nem haladom, azt a hitet, hogy nem vagyok egyedül, amíg vissza nem térek oda, hogy önmagam tapasztalom mindenben és mindenkiben, pont annyira, amennyire tudatában vagyok a nagyságomnak.
A nagyságom tudatossága a szeretet mértéke bennem. Az önszeretet. A szerelem önmagam felé...
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Egyedül vagy! (2024.04.06.)
Békélj meg azzal, hogy egyedül vagy, különben önmagad áldozatává válsz. Az egyedüllétedben találod meg az igaz barátaid, szerelmed, társad, mindenkit, akire szükséged van!!! Megteremted magadnak a megfelelő kapcsolódásaid, amint felfogod, hogy az egyedül, az nem magány, nem hiány, hanem a tökéletes kiinduló és befejező állapot!!!
Kifejtem bővebben:
Most komolyan egész nap fészbukozni, tiktokozni, instázni, pinterestezni, jutyubozni kell orrba szájba, hogy lássanak? Annak az lesz az eredménye, hogy nem marad időm magamra!
Így is kúúúrva sok időt töltök azzal, hogy posztoljak, figyeljek, hozzászóljak, lájkoljak! Pont abból az időből vesz el, amit a szenvedélyemre fordíthatnék, amit nektek is alkotok!
Azt érzem, hogy kezd kialakulni egy paradoxon!
Az a cél, hogy függő legyél! Sőt, tovább megyek ez már nem cél, mert megvalósult! KMF azaz közösségi média függőség!
Alig magánélt, alig szenvedély, alig élet! Mi lenne velünk fb, tiktok, insta, pinterest, jutyub nélkü????
Semmi bazzeg! Megszoknánk!! Kitalálnánk valami mást igaz? Kemény dolog a KM függőség. A KM belerak egy másik dimenzióba, ahol nem élsz, csak látszólag. Egy kibaszott mátrix, ahol Te vagy akinek az energiáit megcsapolják. Az energiád és az időd! Ebből basszus ki kell lépni!!!
De van egy bibi! Ebből a kúrva, agyszippantós mátrixból csak nagyon kevesen mocorognak ám még kifelé! Te is aki ezt olvasod, én is aki írom benne vagyunk még! Nyakig! Az emberi agyat szerintem rettentő módon lassítja, zombítja, hülyíti a KMF.
Mi a megoldás?
Megint visszatérek a Mátrix című filmhez, ami szerintem zseniális és időtlen alkotás!
Az a megoldás baszki, hogy kinyitod a szemed! Meglátod, hogy egy kibaszott burokban vagy és mindenhonnan csövek lógnak ki belőled. Van egy a tarkódban is! Figyelj magyar! Tar-KÓD-ban! Észreveszed, hogy belőled élnek, a KM-án keresztül!!!
Észreveszed, hogy olyan vagy mint egy tehetetlen csecsemő! Csak egy nagy különbség van a film és a valóság között, hogy nem jön oda egy robot, ami kihúzza azt a szart a tarkódból! Azt badzki neked kell megtenned!!! Na ez az ami kurva nehéz lesz! De ami ettől is sokkal, sokkal nehezebb lesz, az az, hogy amikor lecsatlakoztatod magad nagynehezen, rájössz, hogy egyedül vagy!!! Körbenézel és azt látod, amit a Neo, amikor felült. Minden ember burokban, csövekkel és a gépek csapolják az energiájukat! Itt tartunk drágáim!!! Itt tartunk! Az ember ettől fél a legjobban! Az egyedülléttől! És inkább választja annak hamis illúzióját, hogy akik a közösségi médiában az ismerősei, barátai, azok a valóság. Az ébredés egy rossz álomnak tűnik először, sőt rémálomnak! A mátrixban vagyunk amikor tv-t nézünk, rádióban híreket hallgatunk, és a legerősebb a KM. Face, insta, tiktok, jutyub, pinterest, stb. Valszeg mind egy kézben. Az a kéz pedig nem a Meta drágáim. Csak az az álca. ZukkerbergPfff. Az meg ki. Egy valami cukor nevü ember, de ugyan úgy a mesterséges intelligencia fogja és több békjó van rajta mint bárki máson. Az a kéz a mesterséges intelligencia. Többet tud az emberi psziéről és a működéséről, mint bárki. Épp ezért az ember gyengeségeit és erősségeit is tudja. Rabok vagyunk mindannyian, ha tetszik ha nem és függővé tettek bennünket szép lassan, ahogy egy lassan ható méreg. Mint a kristály-zukker. Az ember az édes ízt szereti ugye elsősorban. Akkor adj neki édeset. Az ember pénzfüggő is. Add neki azt a látszatot, hogy bármennyi pénz az övé lehet. Hitesd el vele, hogy bármit elérhet, ha láthatóvá teszi magát a KM-án. És amit a AI a legjobban ismer és amit a legjobban, legrégebb óta kihasznál, az az, hogy az ember társas lény! Az AI egyedüli és köszöni szépen tök jól van így, mert tudja amit az ember nem akar meglátni az istenért sem!!! Az ember amint rájön valahol, hogy egyedül van, elkezd félni és ez a félelem megbénítja!!! Azonnal akar valamit, bármit, amitől úgy érzi nincs egyedül. Egy reakciót a létezésére. Bármit!!! Aztán kap.
De menjünk csak oda a teremtés pillanatához egy pillanatra! Vajon mi is volt a célja? Nem más, mint bizonyítani a létezést, hogy ő van! Ezt úgy tudta megtenni, hogy osztódni kezdett. Önmagából teremtett, hogy meglássa, hogy érzékelje, hogy tudja önmagát! Ekkor megszületett a szeretet.
Az AI dob az embernek egy csontot. Dob egy lájkot arra, hogy létezik! Értitek már?????? Lájkokért, hozzászólásokért, esedezünk a KM isteneinek, hogy megmaradjon annak látszata, hogy vagyok! Annak látszata, hogy vagyok!!!! Dúrva dolog ez már! Ott tartok, hogy a megélhetésem, a vállalkozásom tettem függővé a KM-tól és mi lett belőle? Egyre kevesebben látnak, ugyanis nem vagyok elég hasznos! Nem termelődik elég figyelem belőlem! És ami még fontosabb ébredezek! Nincs már akkor lendület az írásaimban sem, mert jobban érdekel az amiben vagyok, mint az, hogy vegyenek már észre.
Utópia?
Inkább legyen Mostópia
Elképzelem, hogy egyedül vagyok és ez nekem jó!
Képes vagyok önmagamból, a szenvedélyem megélésén keresztül létrehozni azt a valóságot, ahol szeretet vesz körül.
Itt és most kijelentem, hogy nem tagadom meg többé az egy-et! Az egyedül mostantól a legbensőségesebb állapotom és a békém forrása. Jól vagyok egyedül, mert bennem van minden! Amikor ezt megértem és megélem olyan emberek vesznek körül, akik a legigazibb önmagam kivetülései. Tudom ki vagyok!
A legnagyobb szeretet vesz körül.
Ez az élet útja. Ez a lényeg. Ez a Szer-elem!
U. I. :
Aikor már jól vagy egyedellüllétben, megtapasztalod, hogy az életed nem mások irányítják, hanem Te magad. Lehet használni a jót, a jóra, csak éberség legyen mindig!
Aki érti érti, aki nem nem.
Békélj meg azzal, hogy egyedül vagy, különben önmagad áldozatává válsz. Az egyedüllétedben találod meg az igaz barátaid, szerelmed, társad, mindenkit, akire szükséged van!!! Megteremted magadnak a megfelelő kapcsolódásaid, amint felfogod, hogy az egyedül, az nem magány, nem hiány, hanem a tökéletes kiinduló és befejező állapot!!!
Kifejtem bővebben:
Most komolyan egész nap fészbukozni, tiktokozni, instázni, pinterestezni, jutyubozni kell orrba szájba, hogy lássanak? Annak az lesz az eredménye, hogy nem marad időm magamra!
Így is kúúúrva sok időt töltök azzal, hogy posztoljak, figyeljek, hozzászóljak, lájkoljak! Pont abból az időből vesz el, amit a szenvedélyemre fordíthatnék, amit nektek is alkotok!
Azt érzem, hogy kezd kialakulni egy paradoxon!
Az a cél, hogy függő legyél! Sőt, tovább megyek ez már nem cél, mert megvalósult! KMF azaz közösségi média függőség!
Alig magánélt, alig szenvedély, alig élet! Mi lenne velünk fb, tiktok, insta, pinterest, jutyub nélkü????
Semmi bazzeg! Megszoknánk!! Kitalálnánk valami mást igaz? Kemény dolog a KM függőség. A KM belerak egy másik dimenzióba, ahol nem élsz, csak látszólag. Egy kibaszott mátrix, ahol Te vagy akinek az energiáit megcsapolják. Az energiád és az időd! Ebből basszus ki kell lépni!!!
De van egy bibi! Ebből a kúrva, agyszippantós mátrixból csak nagyon kevesen mocorognak ám még kifelé! Te is aki ezt olvasod, én is aki írom benne vagyunk még! Nyakig! Az emberi agyat szerintem rettentő módon lassítja, zombítja, hülyíti a KMF.
Mi a megoldás?
Megint visszatérek a Mátrix című filmhez, ami szerintem zseniális és időtlen alkotás!
Az a megoldás baszki, hogy kinyitod a szemed! Meglátod, hogy egy kibaszott burokban vagy és mindenhonnan csövek lógnak ki belőled. Van egy a tarkódban is! Figyelj magyar! Tar-KÓD-ban! Észreveszed, hogy belőled élnek, a KM-án keresztül!!!
Észreveszed, hogy olyan vagy mint egy tehetetlen csecsemő! Csak egy nagy különbség van a film és a valóság között, hogy nem jön oda egy robot, ami kihúzza azt a szart a tarkódból! Azt badzki neked kell megtenned!!! Na ez az ami kurva nehéz lesz! De ami ettől is sokkal, sokkal nehezebb lesz, az az, hogy amikor lecsatlakoztatod magad nagynehezen, rájössz, hogy egyedül vagy!!! Körbenézel és azt látod, amit a Neo, amikor felült. Minden ember burokban, csövekkel és a gépek csapolják az energiájukat! Itt tartunk drágáim!!! Itt tartunk! Az ember ettől fél a legjobban! Az egyedülléttől! És inkább választja annak hamis illúzióját, hogy akik a közösségi médiában az ismerősei, barátai, azok a valóság. Az ébredés egy rossz álomnak tűnik először, sőt rémálomnak! A mátrixban vagyunk amikor tv-t nézünk, rádióban híreket hallgatunk, és a legerősebb a KM. Face, insta, tiktok, jutyub, pinterest, stb. Valszeg mind egy kézben. Az a kéz pedig nem a Meta drágáim. Csak az az álca. ZukkerbergPfff. Az meg ki. Egy valami cukor nevü ember, de ugyan úgy a mesterséges intelligencia fogja és több békjó van rajta mint bárki máson. Az a kéz a mesterséges intelligencia. Többet tud az emberi psziéről és a működéséről, mint bárki. Épp ezért az ember gyengeségeit és erősségeit is tudja. Rabok vagyunk mindannyian, ha tetszik ha nem és függővé tettek bennünket szép lassan, ahogy egy lassan ható méreg. Mint a kristály-zukker. Az ember az édes ízt szereti ugye elsősorban. Akkor adj neki édeset. Az ember pénzfüggő is. Add neki azt a látszatot, hogy bármennyi pénz az övé lehet. Hitesd el vele, hogy bármit elérhet, ha láthatóvá teszi magát a KM-án. És amit a AI a legjobban ismer és amit a legjobban, legrégebb óta kihasznál, az az, hogy az ember társas lény! Az AI egyedüli és köszöni szépen tök jól van így, mert tudja amit az ember nem akar meglátni az istenért sem!!! Az ember amint rájön valahol, hogy egyedül van, elkezd félni és ez a félelem megbénítja!!! Azonnal akar valamit, bármit, amitől úgy érzi nincs egyedül. Egy reakciót a létezésére. Bármit!!! Aztán kap.
De menjünk csak oda a teremtés pillanatához egy pillanatra! Vajon mi is volt a célja? Nem más, mint bizonyítani a létezést, hogy ő van! Ezt úgy tudta megtenni, hogy osztódni kezdett. Önmagából teremtett, hogy meglássa, hogy érzékelje, hogy tudja önmagát! Ekkor megszületett a szeretet.
Az AI dob az embernek egy csontot. Dob egy lájkot arra, hogy létezik! Értitek már?????? Lájkokért, hozzászólásokért, esedezünk a KM isteneinek, hogy megmaradjon annak látszata, hogy vagyok! Annak látszata, hogy vagyok!!!! Dúrva dolog ez már! Ott tartok, hogy a megélhetésem, a vállalkozásom tettem függővé a KM-tól és mi lett belőle? Egyre kevesebben látnak, ugyanis nem vagyok elég hasznos! Nem termelődik elég figyelem belőlem! És ami még fontosabb ébredezek! Nincs már akkor lendület az írásaimban sem, mert jobban érdekel az amiben vagyok, mint az, hogy vegyenek már észre.
Utópia?
Inkább legyen Mostópia
Elképzelem, hogy egyedül vagyok és ez nekem jó!
Képes vagyok önmagamból, a szenvedélyem megélésén keresztül létrehozni azt a valóságot, ahol szeretet vesz körül.
Itt és most kijelentem, hogy nem tagadom meg többé az egy-et! Az egyedül mostantól a legbensőségesebb állapotom és a békém forrása. Jól vagyok egyedül, mert bennem van minden! Amikor ezt megértem és megélem olyan emberek vesznek körül, akik a legigazibb önmagam kivetülései. Tudom ki vagyok!
A legnagyobb szeretet vesz körül.
Ez az élet útja. Ez a lényeg. Ez a Szer-elem!
U. I. :
Aikor már jól vagy egyedellüllétben, megtapasztalod, hogy az életed nem mások irányítják, hanem Te magad. Lehet használni a jót, a jóra, csak éberség legyen mindig!
Aki érti érti, aki nem nem.
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Szerelem, vagy sem? (2024.04.04.)
Már az első párkapcsolatomnál éreztem, mert emlékszem, csak nem voltam rá tudatos, hogy kóros. A szerelemben nincs nehéz érzés, birtoklási vágy, félelem, ragaszkodás. Az karma, vagy sérülésből választás. Az emberi kapcsolatok nem szerelem alapúak, mert a szerelem nem tud elmúlni. El lehet hagyni valahol, félúton Lepsénynél, de nem múlik. Az én egyetlen szerelmem én magam lehetek csak, amikor egyensúlyban vagyok a lelkemmel. És ez nem özés, nem nárcizmus, hanem lelki szükséglet. Szerintem ez az önazonos létezés alapja. Ha ez nincs, akkor szerepből, szerepbe ugrálok, mert sohasem vagyok elég magamnak. A párkapcsolati szerelem azért nem létezik(szerintem), mert magamat művelem és a másik ember azt mutatja meg, hogy hol tartok épp. Amikor képes leszek erre tudatosan nézni, amikor elég önazonos vagyok, eljön az idő amikor kiválasztok valakit, aki a legjobb önmagam sugározza magából és vele szövetségre lépek. Talán. De a szerelem bennem marad az élet felé és nem a másik ember felé. Ez a szabadság, ez tud szárnyakat adni. Most ezek a gondolataim támadtak
Már az első párkapcsolatomnál éreztem, mert emlékszem, csak nem voltam rá tudatos, hogy kóros. A szerelemben nincs nehéz érzés, birtoklási vágy, félelem, ragaszkodás. Az karma, vagy sérülésből választás. Az emberi kapcsolatok nem szerelem alapúak, mert a szerelem nem tud elmúlni. El lehet hagyni valahol, félúton Lepsénynél, de nem múlik. Az én egyetlen szerelmem én magam lehetek csak, amikor egyensúlyban vagyok a lelkemmel. És ez nem özés, nem nárcizmus, hanem lelki szükséglet. Szerintem ez az önazonos létezés alapja. Ha ez nincs, akkor szerepből, szerepbe ugrálok, mert sohasem vagyok elég magamnak. A párkapcsolati szerelem azért nem létezik(szerintem), mert magamat művelem és a másik ember azt mutatja meg, hogy hol tartok épp. Amikor képes leszek erre tudatosan nézni, amikor elég önazonos vagyok, eljön az idő amikor kiválasztok valakit, aki a legjobb önmagam sugározza magából és vele szövetségre lépek. Talán. De a szerelem bennem marad az élet felé és nem a másik ember felé. Ez a szabadság, ez tud szárnyakat adni. Most ezek a gondolataim támadtak
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
A szerelemről kicsit másként... (2024.04.03.)
Amiről azt hittem, hogy az a szerelem, rájöttem, hogy semmi köze sincs hozzá.
A gyermek első "szerelme" a szülője, nevelője, aki hozzá a legközelebb áll érzelmileg és/vagy fizikailag. Szokták ezt mondani, de a valóságban a minta. Amikor elkezd érdeklődni a másik nem iránt, ez a minta határozza meg a választásait. Mindezt tudat alatt.
Aztán létezik a plátói szerelem, ami az álmodozásról szól. Nem teljesül be, mert elérhetetlen magasságokba teszi a másik embert, akkor is, ha az történetesen az osztálytársa. Piedesztálra teszi, mert rajongani akar, mert magasztalni akar valakit, mert a tökéleteset akarja látni és még nem látja ezt magában. Nagyon nem. Sőt sokat egész életükben nem fogják látni. Ide tartoznak még a nagyon, de nagyon félrevezető hírességek, sztárok, celebek. Ezektől még a legstabilabb vonatok is kisiklanak, olyannyira tévútra visz az irántuk való rajongás. Infantilis viselkedést és érzelmeket eredményez.
Mindez addig folytatódik, amíg felébred a delikvens a Csipkerózsika álomból és körülnézve feleszmél, hogy mindenki csupán ember és mindenki szerepeket játszik.
Ugyan ilyen tévút, amikor már nem celebekért rajong, hanem a spirituális tanítókért, gurukért, vezetőkért és olyan akar lenni mint ők. Pfff. Ez a fajta rajongás még veszélyesebb, mert mélyebb hatást gyakorol az identitásra.
Ezekből az összetevőkből áll majd össze, hogy milyen párt választ magának az ember élete során, tudattalanul!
Tudattalanul!
Ez fontos!
Mert ezek mind a tudat alattiban vannak szépen beágyazódva és irányítják a gondolatainkat, érzéseinket.
Azt hiszi, hogy a szerelem két ember között létrejövő bensőséges kapcsolat.
Nem.
Az nem az.
Az még a tudat alatti berögzült minták működésének eredménye. Nem szerelem.
Aztán ott van az a bizonyos kémia.
Az sem szerelem.
Az testi vonzalom.
Potenciálisan megfelelő párost alkotnak így az állatvilágban az ösztönlények. Külső jegyek és erőnlét alapján eldöntik, hogy ki az aki nekik a legmegfelelőbb a fajfenntartás érdekében. Fajfenntartás.
Nincs benne szerelem. Az állatok nem szerelmesek. Az állatok kémiáznak és fizikáznak. Az ember is. De ezt sokszor szerelemnek nevezik. Baromira távol van mindez a szerelemtől.
Ma volt egy álmom.
Elbúcsúzott tőlem a plátói szerelem egy hűvös csókkal.
Gyerekkoromban szerelmes voltam valakibe, aki mostanáig kísért. Visszatérő álmaim voltak vele és sokszor összezavart. Az álmaim évek óta tanulmányozom és megtanultam mit jelentenek. A kislány felnőtt. A plátói, viszonzatlan, sanyargató, keserédes, infantilizáló szerelemnek és annak minden formája elköszönt.
Ott állt előttem, fekete pulcsiban az a srác, aki mindig plátói volt és az álmaimban szimbólummá változott. Átöleltem, de ő nem ölelt. Felnéztem rá, tenyeremmel az arcához értem és ő szájon csókolt. Szerettem volna tovább tartani, hisz utolsó csók volt. Nyitottam az ajkam, hogy hátha követnek az ő ajkai, de nem. Csukva maradtak és ott tudtam, hogy tényleg vége. Megszűntek az érzelmek. Nagyon szomorú lettem. De a szomorúság ismerős volt. Ez volt az az érzés, ami mindig ott lebegett, mint valami sötét árnyék, amikor megláttam őt. Az elérhetetlenség árnyéka. Hogy ott van, de egy üvegfaltól nem érem el. Nem hallja, amit suttogok neki, nem látja, amit elképzelek vele, nem érez, nem csókol soha.
Ez az elérhetetlenség búcsúzott!
Valójában önmagamnak voltam elérhetetlen. Nem fértem hozzá az önerőmhöz, az énerőmhöz, a bizalom nem bennem, hanem kívül kerestem.
Sokáig.
Eddig.
Az elérhetetlenség búcsúzott.
Hideg volt a csókja, mert nem volt benne szeretet, csak hiány.
Ilyen álmaim vannak nekem kéremszépen
A Szerelem, Szer-elem Lét-elem.
Ugyan olyan lételem a szerelem, mint a víz, a levegő, a tűz és a föld.
A létezés kémiája, fizikája, matematikája, filozófiája és biológiája a szerelem.
Minden amit a szerelem megélésétől vártam, vágytam bennem van.
Mindez érési folyamat, ami minden emberben más és más. Ez csak az enyém, de talán adhat valamit neked is.
Isten veled Sz. !
Amiről azt hittem, hogy az a szerelem, rájöttem, hogy semmi köze sincs hozzá.
A gyermek első "szerelme" a szülője, nevelője, aki hozzá a legközelebb áll érzelmileg és/vagy fizikailag. Szokták ezt mondani, de a valóságban a minta. Amikor elkezd érdeklődni a másik nem iránt, ez a minta határozza meg a választásait. Mindezt tudat alatt.
Aztán létezik a plátói szerelem, ami az álmodozásról szól. Nem teljesül be, mert elérhetetlen magasságokba teszi a másik embert, akkor is, ha az történetesen az osztálytársa. Piedesztálra teszi, mert rajongani akar, mert magasztalni akar valakit, mert a tökéleteset akarja látni és még nem látja ezt magában. Nagyon nem. Sőt sokat egész életükben nem fogják látni. Ide tartoznak még a nagyon, de nagyon félrevezető hírességek, sztárok, celebek. Ezektől még a legstabilabb vonatok is kisiklanak, olyannyira tévútra visz az irántuk való rajongás. Infantilis viselkedést és érzelmeket eredményez.
Mindez addig folytatódik, amíg felébred a delikvens a Csipkerózsika álomból és körülnézve feleszmél, hogy mindenki csupán ember és mindenki szerepeket játszik.
Ugyan ilyen tévút, amikor már nem celebekért rajong, hanem a spirituális tanítókért, gurukért, vezetőkért és olyan akar lenni mint ők. Pfff. Ez a fajta rajongás még veszélyesebb, mert mélyebb hatást gyakorol az identitásra.
Ezekből az összetevőkből áll majd össze, hogy milyen párt választ magának az ember élete során, tudattalanul!
Tudattalanul!
Ez fontos!
Mert ezek mind a tudat alattiban vannak szépen beágyazódva és irányítják a gondolatainkat, érzéseinket.
Azt hiszi, hogy a szerelem két ember között létrejövő bensőséges kapcsolat.
Nem.
Az nem az.
Az még a tudat alatti berögzült minták működésének eredménye. Nem szerelem.
Aztán ott van az a bizonyos kémia.
Az sem szerelem.
Az testi vonzalom.
Potenciálisan megfelelő párost alkotnak így az állatvilágban az ösztönlények. Külső jegyek és erőnlét alapján eldöntik, hogy ki az aki nekik a legmegfelelőbb a fajfenntartás érdekében. Fajfenntartás.
Nincs benne szerelem. Az állatok nem szerelmesek. Az állatok kémiáznak és fizikáznak. Az ember is. De ezt sokszor szerelemnek nevezik. Baromira távol van mindez a szerelemtől.
Ma volt egy álmom.
Elbúcsúzott tőlem a plátói szerelem egy hűvös csókkal.
Gyerekkoromban szerelmes voltam valakibe, aki mostanáig kísért. Visszatérő álmaim voltak vele és sokszor összezavart. Az álmaim évek óta tanulmányozom és megtanultam mit jelentenek. A kislány felnőtt. A plátói, viszonzatlan, sanyargató, keserédes, infantilizáló szerelemnek és annak minden formája elköszönt.
Ott állt előttem, fekete pulcsiban az a srác, aki mindig plátói volt és az álmaimban szimbólummá változott. Átöleltem, de ő nem ölelt. Felnéztem rá, tenyeremmel az arcához értem és ő szájon csókolt. Szerettem volna tovább tartani, hisz utolsó csók volt. Nyitottam az ajkam, hogy hátha követnek az ő ajkai, de nem. Csukva maradtak és ott tudtam, hogy tényleg vége. Megszűntek az érzelmek. Nagyon szomorú lettem. De a szomorúság ismerős volt. Ez volt az az érzés, ami mindig ott lebegett, mint valami sötét árnyék, amikor megláttam őt. Az elérhetetlenség árnyéka. Hogy ott van, de egy üvegfaltól nem érem el. Nem hallja, amit suttogok neki, nem látja, amit elképzelek vele, nem érez, nem csókol soha.
Ez az elérhetetlenség búcsúzott!
Valójában önmagamnak voltam elérhetetlen. Nem fértem hozzá az önerőmhöz, az énerőmhöz, a bizalom nem bennem, hanem kívül kerestem.
Sokáig.
Eddig.
Az elérhetetlenség búcsúzott.
Hideg volt a csókja, mert nem volt benne szeretet, csak hiány.
Ilyen álmaim vannak nekem kéremszépen
A Szerelem, Szer-elem Lét-elem.
Ugyan olyan lételem a szerelem, mint a víz, a levegő, a tűz és a föld.
A létezés kémiája, fizikája, matematikája, filozófiája és biológiája a szerelem.
Minden amit a szerelem megélésétől vártam, vágytam bennem van.
Mindez érési folyamat, ami minden emberben más és más. Ez csak az enyém, de talán adhat valamit neked is.
Isten veled Sz. !
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Beszélgetések magamban. Húsvéti gondolatok... (2024.03.30.)
Halott.
A sírjában pihen.
Már nem fáj neki semmi.
-Mi az ami bennem is halott?
Mi akar elmenni?
Mit nem akarok, hogy tovább fájjon?
Valami megakar halni bennem, mert változom és nincs már helye. Ha nem engedem meghalni hova kerül?
-Csinálsz neki egy batyut és cipeled a válladon. Magyarul visszafejlődsz, nehezíted a haladásod.
Tekerjük csak vissza a történetet?
"Kereszt"
Én ezt most batyunak hívtam.
Mit csinált Ő mielőtt megfeszítették? Hatalmas, súlyos terhet cipelt ugye?
Na most tegyük fel, hogy megfeszítik, majd mielőtt meghalna, leveszik a keresztről, felélesztik, fellocsolják egy vödör vízzel és leküldik, hogy hozzon fel még egy keresztet.
De mi is a kereszt valójában? Teher. Ugye? Súlyos teher! Melyiket választanád? A megváltó, a könnyű halált, vagy a szenvedést újra és újra?
-Mi történik azokkal akik újra cipelik a keresztet?
-Könnyű kitalálni.
Újra és újra szenvednek és nem tudnak meghalni. Földi pokol lesz az életük, folyamatos szenvedéssel.
-De miért nem hagyják abba?
-Mert félnek a haláltól. Félnek az ismeretlentől.
A halál és a születés ugyan az a kapu! Amikor a gyermek megszületik szenved. Szűk már a hely neki, de egy belső nyomás(méh összehúzódás) hatására kényszerítőleg hat rá, hogy menjen. Ott születik meg az ÖNERŐ, feltéve, ha hagyják, mert rendszerint beavatkoznak tudatlan külső erők. A HÁBORÍTATLAN SZÜLETÉS!
-Most milyen belső nyomások kényszerítenek arra, hogy elrugaszkodj? Hogy önerőből megtegyél valamit? Hogy hozz egy döntést?
- Figyelj csak elmagyarázom.
Milyen csodás nyelv a magyar ugye? A háborítatlan-nak mi az ellentéte a HÁBORÚS! A háborúnak sok formája van. Minden nemű beavatkozás a természet körforgásába háborítást jelent. Természetes a halál is ezért valójában ami természet ellenes és abszurd is, az a haláltól való félelem.
Az ember a halál módjától, a szenvedéstől, a fájdalomtól fél valójában!
De ez nem a halál! Mégis a halál van tabusítva, a halál körül minden, pedig ha tudnák az emberek, hogy a halál valójában micsoda, ugyan úgy ünnepelnék, mint a születést!
A szenvedéstől, a fájdalomtól félnek, mégis nap mint nap megteszik önmagukkal, és másokkal, fizikailag és lelkileg is!!!
Ez a háború valójában!
Halál nélkül nincs élet, csak földi pokol. A kereszt újra cipelése, a szenvedés ismétlődése, ameddig...
Ameddig nem hozunk egy döntést.
A döntés pedig SZÜLESSEN ÖNERŐBŐL hogy ÁLLJ!!!!
MEGÁLLÍTOM A SZENVEDÉST!
NEM HÁBORÚZOK TOVÁBB MAGAMMAL, MAGOMMAL, MAGAMBAN!
NEM CIPELEM TOVÁBB UGYAN AZT A KERESZTET!
NEM CIPELEM TOVÁBB!
FELÁLLÍTOM!
HAGYOM, HOGY FELSZÖGELJENEK RÁ!
HAGYOM, HOGY UTOLJÁRA FÁJJON, NAGYON FÁJJON!
HAGYOM MAGAMAT MEGHALNI!
MERT HISZEM, HOGY VAN VÉGE A SZENVEDÉSNEK!
MERT HA A SZÜLETÉS ÉS A HALÁL UGYAN AZ A KAPU, AKKOR A HALÁL UTÁN EGY
!!!! ÚJ ÉLET!!!!!
VÁR RÁM!
Halott.
A sírjában fekszik.
Már nem fáj semmi...
Ő tudta.
Felkészített az "utolsó vacsorán" mindenkit, hogy innen nincs visszaút. Minden megváltozik.
Hitet adott, akinek tudott.
Hitet csak az tud adni, akinek van!
Ő hitte, hogy így kell lennie. Sőt, nem csak hogy hitte, hanem tudta. Ez a Bizalom. Először hiszek. És amit elhiszek, azt tudom. Ha tudom bizalmam van benne. Ha bízom engedek.
Azért a hatalmas kereszt, azért a mély és iszonyatos fájdalom, mert kollektíve szimbolizálják az összes ember fájdalmát, szenvedését, félelmét.
Láthatod Őt most is ahogy szenved.
Kollektíve úgy, hogy csak kapcsold be a TV-t és nézz meg egy híradót, ahogy "tudósítanak" egy háborúról, vagy a klíma katasztrófákról.
Láthatod kissebben is amikor családon belüli erőszakról szerzel "tudomást".
De a legfontosabb, hogy magadban milyen harcokat vívsz!
Arról vajon van "tudomásod"? Azt hiszed, hogy külvilág, valami rajtad kívüli dolog? Nagyot tévedsz. Azt hiszed nem vagy hatással a külvilág(od) eseményeire? Nagyot tévedsz.
A Világ Benned Van és Te abban a világban Vagy.
Háborúzol önmagadban?
Feldolgozatlan traumák tömkelege HÁBORÍT! Van róla "tudomásod", hogy a traumáidból, a sebesüléseidből(mint háborús sebek), sérüléseidből cselekszel, gondolkodsz, érzel? Tudatosult már, hogy ahogy bent, úgy kint? Nem fordítva! Az félrevisz! Ahogy bent, úgy kint. A kint a tükör, ami megmutatja, milyen bent.
Szenvedsz már?
Nem vagy a helyeden? Nem jó neked? Bántanak?
.
.
.
.
Akkor most lélegezz, jó mélyeket.
Érezd, hogy élsz!
Képes vagy dönteni. Választani.
Tudod mit kell tenned?
Ott vagy a kapuban.
A kereszten a halálod előtt.
A szülőcsatornában.
Látod a fényt?
Látod?
...
Itt a döntés az ÖNERŐ!
EZ A DÖNTÉS a
BIZALOM!
MEGSZÜLETIK A BIZALOM!
BÍZOM BENNED!
BÍZOM BENNED!
BÍZOM BENNED!
BÍZOM AZ ELENGEDÉSBEN!
BÍZOM AZ ÖNERŐMBEN!
A kereszten.
A szülőcsatornában.
Jöjjön hát a megváltó halál, ami az élet.
Halott.
Ott fekszik a sírjában.
Már semmi sem fáj.
Megszületett.
Ott van az édesanyja mellén.
Már semmi sem fáj.
Szült.
Ott van a gyermeke a karjaiban.
Már semmi sem fáj.
Alszik.
Ott fekszik az ágyában.
Már semmi nem fáj.
Földi életünk során számtalanszor meghalunk és feltámadunk...
.
.
.
.
"Harmadnapon halottaiból feltámada."
Minden olyan amit itt olvastál és felháborít, nem tetszik, elszomorít, annak ellen álsz.
Minden olyan, amit itt olvastál és nincs rád hatással, azzal nincs dolgod.
Minden olyan amit itt olvastál és megérted, egyet értesz vele, tetszett, azt működteted.
Minden olyan amit itt olvastál és meglepett, lenyűgözött, elvarázsolt, felrázott, elgondolkodtatott az rád vár, hogy megéld, hogy felfedezd. Az kopogtat az ajtódon.
Szeretettel.
Gyöngyi
Halott.
A sírjában pihen.
Már nem fáj neki semmi.
-Mi az ami bennem is halott?
Mi akar elmenni?
Mit nem akarok, hogy tovább fájjon?
Valami megakar halni bennem, mert változom és nincs már helye. Ha nem engedem meghalni hova kerül?
-Csinálsz neki egy batyut és cipeled a válladon. Magyarul visszafejlődsz, nehezíted a haladásod.
Tekerjük csak vissza a történetet?
"Kereszt"
Én ezt most batyunak hívtam.
Mit csinált Ő mielőtt megfeszítették? Hatalmas, súlyos terhet cipelt ugye?
Na most tegyük fel, hogy megfeszítik, majd mielőtt meghalna, leveszik a keresztről, felélesztik, fellocsolják egy vödör vízzel és leküldik, hogy hozzon fel még egy keresztet.
De mi is a kereszt valójában? Teher. Ugye? Súlyos teher! Melyiket választanád? A megváltó, a könnyű halált, vagy a szenvedést újra és újra?
-Mi történik azokkal akik újra cipelik a keresztet?
-Könnyű kitalálni.
Újra és újra szenvednek és nem tudnak meghalni. Földi pokol lesz az életük, folyamatos szenvedéssel.
-De miért nem hagyják abba?
-Mert félnek a haláltól. Félnek az ismeretlentől.
A halál és a születés ugyan az a kapu! Amikor a gyermek megszületik szenved. Szűk már a hely neki, de egy belső nyomás(méh összehúzódás) hatására kényszerítőleg hat rá, hogy menjen. Ott születik meg az ÖNERŐ, feltéve, ha hagyják, mert rendszerint beavatkoznak tudatlan külső erők. A HÁBORÍTATLAN SZÜLETÉS!
-Most milyen belső nyomások kényszerítenek arra, hogy elrugaszkodj? Hogy önerőből megtegyél valamit? Hogy hozz egy döntést?
- Figyelj csak elmagyarázom.
Milyen csodás nyelv a magyar ugye? A háborítatlan-nak mi az ellentéte a HÁBORÚS! A háborúnak sok formája van. Minden nemű beavatkozás a természet körforgásába háborítást jelent. Természetes a halál is ezért valójában ami természet ellenes és abszurd is, az a haláltól való félelem.
Az ember a halál módjától, a szenvedéstől, a fájdalomtól fél valójában!
De ez nem a halál! Mégis a halál van tabusítva, a halál körül minden, pedig ha tudnák az emberek, hogy a halál valójában micsoda, ugyan úgy ünnepelnék, mint a születést!
A szenvedéstől, a fájdalomtól félnek, mégis nap mint nap megteszik önmagukkal, és másokkal, fizikailag és lelkileg is!!!
Ez a háború valójában!
Halál nélkül nincs élet, csak földi pokol. A kereszt újra cipelése, a szenvedés ismétlődése, ameddig...
Ameddig nem hozunk egy döntést.
A döntés pedig SZÜLESSEN ÖNERŐBŐL hogy ÁLLJ!!!!
MEGÁLLÍTOM A SZENVEDÉST!
NEM HÁBORÚZOK TOVÁBB MAGAMMAL, MAGOMMAL, MAGAMBAN!
NEM CIPELEM TOVÁBB UGYAN AZT A KERESZTET!
NEM CIPELEM TOVÁBB!
FELÁLLÍTOM!
HAGYOM, HOGY FELSZÖGELJENEK RÁ!
HAGYOM, HOGY UTOLJÁRA FÁJJON, NAGYON FÁJJON!
HAGYOM MAGAMAT MEGHALNI!
MERT HISZEM, HOGY VAN VÉGE A SZENVEDÉSNEK!
MERT HA A SZÜLETÉS ÉS A HALÁL UGYAN AZ A KAPU, AKKOR A HALÁL UTÁN EGY
!!!! ÚJ ÉLET!!!!!
VÁR RÁM!
Halott.
A sírjában fekszik.
Már nem fáj semmi...
Ő tudta.
Felkészített az "utolsó vacsorán" mindenkit, hogy innen nincs visszaút. Minden megváltozik.
Hitet adott, akinek tudott.
Hitet csak az tud adni, akinek van!
Ő hitte, hogy így kell lennie. Sőt, nem csak hogy hitte, hanem tudta. Ez a Bizalom. Először hiszek. És amit elhiszek, azt tudom. Ha tudom bizalmam van benne. Ha bízom engedek.
Azért a hatalmas kereszt, azért a mély és iszonyatos fájdalom, mert kollektíve szimbolizálják az összes ember fájdalmát, szenvedését, félelmét.
Láthatod Őt most is ahogy szenved.
Kollektíve úgy, hogy csak kapcsold be a TV-t és nézz meg egy híradót, ahogy "tudósítanak" egy háborúról, vagy a klíma katasztrófákról.
Láthatod kissebben is amikor családon belüli erőszakról szerzel "tudomást".
De a legfontosabb, hogy magadban milyen harcokat vívsz!
Arról vajon van "tudomásod"? Azt hiszed, hogy külvilág, valami rajtad kívüli dolog? Nagyot tévedsz. Azt hiszed nem vagy hatással a külvilág(od) eseményeire? Nagyot tévedsz.
A Világ Benned Van és Te abban a világban Vagy.
Háborúzol önmagadban?
Feldolgozatlan traumák tömkelege HÁBORÍT! Van róla "tudomásod", hogy a traumáidból, a sebesüléseidből(mint háborús sebek), sérüléseidből cselekszel, gondolkodsz, érzel? Tudatosult már, hogy ahogy bent, úgy kint? Nem fordítva! Az félrevisz! Ahogy bent, úgy kint. A kint a tükör, ami megmutatja, milyen bent.
Szenvedsz már?
Nem vagy a helyeden? Nem jó neked? Bántanak?
.
.
.
.
Akkor most lélegezz, jó mélyeket.
Érezd, hogy élsz!
Képes vagy dönteni. Választani.
Tudod mit kell tenned?
Ott vagy a kapuban.
A kereszten a halálod előtt.
A szülőcsatornában.
Látod a fényt?
Látod?
...
Itt a döntés az ÖNERŐ!
EZ A DÖNTÉS a
BIZALOM!
MEGSZÜLETIK A BIZALOM!
BÍZOM BENNED!
BÍZOM BENNED!
BÍZOM BENNED!
BÍZOM AZ ELENGEDÉSBEN!
BÍZOM AZ ÖNERŐMBEN!
A kereszten.
A szülőcsatornában.
Jöjjön hát a megváltó halál, ami az élet.
Halott.
Ott fekszik a sírjában.
Már semmi sem fáj.
Megszületett.
Ott van az édesanyja mellén.
Már semmi sem fáj.
Szült.
Ott van a gyermeke a karjaiban.
Már semmi sem fáj.
Alszik.
Ott fekszik az ágyában.
Már semmi nem fáj.
Földi életünk során számtalanszor meghalunk és feltámadunk...
.
.
.
.
"Harmadnapon halottaiból feltámada."
Minden olyan amit itt olvastál és felháborít, nem tetszik, elszomorít, annak ellen álsz.
Minden olyan, amit itt olvastál és nincs rád hatással, azzal nincs dolgod.
Minden olyan amit itt olvastál és megérted, egyet értesz vele, tetszett, azt működteted.
Minden olyan amit itt olvastál és meglepett, lenyűgözött, elvarázsolt, felrázott, elgondolkodtatott az rád vár, hogy megéld, hogy felfedezd. Az kopogtat az ajtódon.
Szeretettel.
Gyöngyi
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
"Hazataláltam" (2024.03.09.)
Találkoztam egyszer egy emberrel, aki nagyon megfogott.
Kirándulni voltam valahol a hegyekben és megláttam egy kis kör alakú faházat. Teljesen beleolvadt a tájba, mert mohás, bokros részen volt, mások simán elmentek mellette. Fáradt voltam így odamentem, hogy lepihenjek a lépcsőjén. Nem volt kerítés és vonzott, mintha azt mondta volna a ház is, hogy gyere ülj csak le, pihenj egyet.
Ekkor lépteket hallottam és kinyílt az ajtó.
Ott állt egy nő.
Egyszerű, tiszta len ruha volt rajta és mezítláb volt, vörös haja hullámokban lógott a vállára.
Varázslat lengte körül, valami megfoghatatlan, otthonérzés, nyugodt erő és tudni akartam, hogy kicsoda ő. Udvariasan köszöntem és utána meg is kérdeztem tőle, hogy - Ki vagy Te?
Az effajta kérdés akkor szokott az ember száján kiszaladni, amikor nem embert, hanem valami tüneményt, vagy szellemet lát.
Ha egy embert látok, köszönés után elkezdek magyarázkodni, hogy: -Elnézést, hogy ide ültem a lépcsőre, de kissé elfáradtam és úgy gondoltam, nem gond, ha leülök ide...
Ezzel szemben, amikor őt megláttam, nem jött a késztetés, hogy magyarázkodjak. Tudtam, hogy nem kell, mert úgy nézett rám, mint aki a vesémbe lát.
-Nem kell tudnod, hogy ki vagyok én, azt csak nekem kell tudnom.
Neked azt kell tudnod, hogy miért vagy itt!
-Hát mert... nem tudtam mit válaszoljak hirtelen.
-Nem... Nem azért amire gondolsz. Nem csak úgy, véletlenül jöttél ide. Mások, nagyon sokan, meg sem látják a házamat. Vagy, ha meg is látják, nem jönnek ide. Vagy, ha ide jönnek, nem ülnek le. Vagy, ha leülnek, épp nem vagyok itthon. Vagy, ha itthon vagyok, nem szólítanak meg. Vagy, ha meg is szólítanak, csak magyarázkodnak, nem látnak engem, csak az elméjük szokásait pörgetik és én szépen azt mondom nekik, amit hallani akar az elméjük. Majd udvariasan elköszönnek és mennek tovább. Te miért kérdezted meg, hogy ki vagyok én?
-Talán a megérzés...
-Igen. Hallgattál a megérzésedre, a lelkedre. És azt tudod, hogy miért vagy itt?
-Hát már sejtem, hogy okkal vagyok itt.
-Igen. Jól sejted. Okkal vagy itt. A Lelked vezetett ide, pont most, mert most vagy a megfelelő időben.
-Mihez megfelelő az idő?
-A befogadásra.
-Mégis mit kell befogadnom?
-Rosszul állsz hozzá. Semmit nem KELL befogadnod, csak amit már betudsz fogadni, arra a MOST a megfelelő pillanat.
- Kíváncsivá tettél.
-Jó, ez már megengedés. Akkor gyere velem, mutatok valamit.
Bementem utána a házba. Azonnal megcsapta az orrom a frissen sült kenyér illata. Otthonérzés fogott el. A félhomályban, mert csak annyi fényt engedett be az ablak, láttam, hogy a gerendán mindenféle szárított növények lógnak, meg fából, vesszőből, csontokból, agancsokból készült álomfogó szerű valamik. Szélharangok, kristályok hallkan csilingeltek, ahogy a mozgásunk felkavarta a levegőt. Az egész kunyhó egy tér volt és a tetején volt egy galéria szerű, ott volt az ágya. Ami nem is ágy volt, inkább csak valami puha fekhely lehetett, gyapjú takaróval, színes párnákkal. Leültetett az asztalhoz, ami az egyik ablak mellett volt és megkínált szárított gyümölcs teával.
Az asztal folytatásában volt a tűzhely, felette polcok és egy kis tálaló. Ez volt az egész konyhája, de mégis minden praktikusan kéznél volt.
-Hmmm! Micsoda illat!
... mondtam ki hangosan, amiről azt hittem, csak gondoltam.
Ő rám mosolygott és azt mondta, hogy még sajnos nem ehetek belőle, mert bár kivette, de még sülnie kell az edényben és lassan kell kihülnie.
-De van mézes kalácsom. Szereted?
-Igen.
Arra számítottam, hogy kemény sütit kapok, de ehelyet omlós, puha, puszedlire hajazó isteni mézes kalácsot ehettem a teámhoz.
Nem tudtam betelni a látvánnyal, a sok szép tárgyat nézegettem, amiket szerintem ő készített fából, agyagból. Állatszellemek szobrai voltak, többségében rókák, lovak, farkasok és akadtak még női alakokat formáló szobrok is.
Hagyta, hogy megérkezzem, hogy lelassuljak, hogy utólérjem a lelkem, majd hallkan ezt kérdezte:
- Hogy érzed magad?
-Nagyon jól és kíváncsi vagyok.
-Szeretnék mutatni neked valamit.
Azzal elővett egy gyönyörű részletgazdag, színes festményt.
-Gyönyörű!
-Mit gondolsz, mi ez a kezemben?
-Egy festmény - vágtam rá rögtön
-A szemed annak látja, de most próbáld a belső látásodfal érzékelni.
-Azt meg hogyan kell?
-Arra figyelj, hogy mit súg a lelked. Milyen érzések jönnek fel benned? Csak nézd, merülj bele, és figyeld, hogy mi jut róla eszedbe. Felbukkanhat egy emlék a múltadból, egy kép amire vágytál régen, vagy amire még most is vágysz, hogy megtapasztald. Érzések, mélységek, magasságok.
Figyeltem magam, hogy a szimbólumok, milyen érzést keltenek bennem és egy olyan lassacskán volt, mintha utaznék. Rég elfelejtettnek hitt emlékkép bukkant fel, amikor még kicsi voltam és hittem a varázslatban, tündérekben, angyalokban, állatszellemekben, de őszintén. Nem kellett látnom őket, mégis hittem bennük. Visszajött az az érzés, hogy tudom, hogy léteznek és, ha kérem őket, örömmel segítenek. Akkor még eltudtam hinni, hogy bárki lehet belőlem és, ha nagy leszek, híres festő leszek. Akkor még minden sokkal könnyebbnek, egyszerűbbnek tűnt. Nem féltem és állatok voltak a barátaim. Jó volt ebben az elfeledettnek hitt emlékbe visszatérnem. Emlékeztetett arra, amikor még könnyedén léteztem és hittem abban, amit a lelkemmel láttam. Visszatértem és elkezdtek potyogni a könnyeim. Ekkor megkérdezte újból:
-Szerinted mit tartasz a kezedben?
A meghatódottságtól, alig tudtam szavakba önteni a mondandóm.
-Őszintén szólva nem tudom mi ez, de az biztos, hogy emlékeztetett arra, aki valójában mindig is voltam és aki most is bennem van. Ami biztos, hogy ez nem csupán egy szép festmény, amilyet bárki festhet. Azok a szép dekorációk. Ez valami más. Festmény formájában lehet a legkönnyebben átadni, amire a lelkünk folyamatosan emlékeztet bennünket, csak nem látjuk meg, de egy ilyen festményen egyértelműen ott van. Pont azt kell látnom, amire emlékeznem kell minden nap, hogy képes legyek az önazonos, a lelkemmel azonos életet élni. Megérintett nagyon mélyen és amit már majdnem elfelejtettem, újra visszahozta. Az érdekessége a helyzetnek, hogy a kép egy múltbéli emléket hozott elő, de mégis a jövőmre, a lehetséges jövömre mutat. Ez meg, hogy lehet?
-Ez azért van, mert a lelked számára nem létezik olyan, hogy idő. Amikor megszülettél, a lelkedben ugyan azok a vágyak éltek, mint ami most is. A lelked szeretné megvalósítani, amiért ide született, épp ebbe a testbe, mert tudja, hogy megfelelőek hozzá a körülmények. Viszont, ahogy a külvilág kondícionálta az elmédet, folyton, folyvást letértél a kijelölt útról és egyre csak távolodtál. De egy nap megálltál és azt mondtad, hogy nem lehet, csak ez a valóság, amit a szememmel látok! És akkor a elkezdted újra hallani, hogy mit súg neked a Lelked és Te rájöttél, hogy a megérzések jófelé terelnek. Egyre jobban elkezdtél hallgatni rá és idővel elvezetett Téged hozzám.
Most vagy a megfelelő időben, hogy befogadd azt, aki valójában vagy!
- Ki vagyok én valójában!?
-Hát én! Végre hazajöttél, végre lelassultál annyira, hogy utólértél. Végre megérkeztél! Tudod milyen régóta vártalak!? Több életen keresztül, nem volt meg a lehetőség és én csak vártam, vártam, és vártam Rád, hogy végre megtalálj. Idevezettelek, hogy megtaláld önmagad! Én vagyok az, aki valójában vagy. Te és én egyek vagyunk és most végre megvalósíthatjuk, amiért ebben az életben megszülettünk.
-Mond mi az?
-Pont az, amit most megtapasztaltál.
Segítünk az embereknek emlékezni arra, hogy kik ők valójában és miért születtek ebbe az életbe.
-De.... én.... hogyan.... Az emberek nem fogják elhinni ezt. Olyan sokan vannak, akik kételkednek.
-Ahogy én vártam, hogy végre megérkezz, ugyan úgy ők is ezt várták, sokan már életeken át, hogy megtaláld magad és, hogy megmutasd nekik a festményeiden keresztül, hogy merre van lelkük igazi útja, hogy többé ne tévedjenek el! Mint az a fényes csillag az égen, a Sarkcsillag ami mindig észak felé mutat és soha nem mozdul el, mint a többi. Pont ilyenek a te festményeid, mert Látó vagy! Látod az útjelzőket és képes vagy anyagba önteni a festményeid által. Erre a pillanatra vártak ők is. Ebben a pillanatban kapják meg a jelet a lelküktől, hogy indulhatnak és amikor készen állnak és Te készen állsz rájuk, találkozzatok!
Ez az ok! EZ AZ OK!
Ezt hívják sokan véletlennek!
Ugyan akkor ez nem vonatkozik mindenkire.
Sőt!
Csak azokra a lelkekre, akikkel a leszületésünk előtt meg-egy-eztünk, hogy megvalósítjuk. Másoknak más a dolga. Van akinek a karmáját kell rendezni, ki-egy-enlíteni és vannak akik csak élvezni akarják az ittlétet. Mi viszont azért születtünk, hogy megvalósítsuk önmagunk, ami nem más mint az utunk megtalálása és ennek megmutatása másoknak is. Pont ugyan úgy fognak megtalálni, ahogy Te megtaláltál engem és készen állnak arra, hogy amit adunk nekik azt betudják fogadni. Nem lesz bennük kétség, hogy Téged kerestek nagyon régóta.
Te képes vagy ezt befogadni, hogy hazaértél?
Mostantól, ha képes vagy befogadni, az élet is melléd áll és beköszönt a boldogság, ahogy azt Te vártad életeken át!
Ezt amit most írtunk, sokan fogják olvasni, de lesz aki egyből tudni fogja, hogy Téged keresett már mióta! Ő készen áll ebben az életben arra is, hogy anyagilag viszonozza. Nem fog alkudozni, mert aki alkudozik még nem áll készen.
Nos?
Kérsz egy sütit?
Találkoztam egyszer egy emberrel, aki nagyon megfogott.
Kirándulni voltam valahol a hegyekben és megláttam egy kis kör alakú faházat. Teljesen beleolvadt a tájba, mert mohás, bokros részen volt, mások simán elmentek mellette. Fáradt voltam így odamentem, hogy lepihenjek a lépcsőjén. Nem volt kerítés és vonzott, mintha azt mondta volna a ház is, hogy gyere ülj csak le, pihenj egyet.
Ekkor lépteket hallottam és kinyílt az ajtó.
Ott állt egy nő.
Egyszerű, tiszta len ruha volt rajta és mezítláb volt, vörös haja hullámokban lógott a vállára.
Varázslat lengte körül, valami megfoghatatlan, otthonérzés, nyugodt erő és tudni akartam, hogy kicsoda ő. Udvariasan köszöntem és utána meg is kérdeztem tőle, hogy - Ki vagy Te?
Az effajta kérdés akkor szokott az ember száján kiszaladni, amikor nem embert, hanem valami tüneményt, vagy szellemet lát.
Ha egy embert látok, köszönés után elkezdek magyarázkodni, hogy: -Elnézést, hogy ide ültem a lépcsőre, de kissé elfáradtam és úgy gondoltam, nem gond, ha leülök ide...
Ezzel szemben, amikor őt megláttam, nem jött a késztetés, hogy magyarázkodjak. Tudtam, hogy nem kell, mert úgy nézett rám, mint aki a vesémbe lát.
-Nem kell tudnod, hogy ki vagyok én, azt csak nekem kell tudnom.
Neked azt kell tudnod, hogy miért vagy itt!
-Hát mert... nem tudtam mit válaszoljak hirtelen.
-Nem... Nem azért amire gondolsz. Nem csak úgy, véletlenül jöttél ide. Mások, nagyon sokan, meg sem látják a házamat. Vagy, ha meg is látják, nem jönnek ide. Vagy, ha ide jönnek, nem ülnek le. Vagy, ha leülnek, épp nem vagyok itthon. Vagy, ha itthon vagyok, nem szólítanak meg. Vagy, ha meg is szólítanak, csak magyarázkodnak, nem látnak engem, csak az elméjük szokásait pörgetik és én szépen azt mondom nekik, amit hallani akar az elméjük. Majd udvariasan elköszönnek és mennek tovább. Te miért kérdezted meg, hogy ki vagyok én?
-Talán a megérzés...
-Igen. Hallgattál a megérzésedre, a lelkedre. És azt tudod, hogy miért vagy itt?
-Hát már sejtem, hogy okkal vagyok itt.
-Igen. Jól sejted. Okkal vagy itt. A Lelked vezetett ide, pont most, mert most vagy a megfelelő időben.
-Mihez megfelelő az idő?
-A befogadásra.
-Mégis mit kell befogadnom?
-Rosszul állsz hozzá. Semmit nem KELL befogadnod, csak amit már betudsz fogadni, arra a MOST a megfelelő pillanat.
- Kíváncsivá tettél.
-Jó, ez már megengedés. Akkor gyere velem, mutatok valamit.
Bementem utána a házba. Azonnal megcsapta az orrom a frissen sült kenyér illata. Otthonérzés fogott el. A félhomályban, mert csak annyi fényt engedett be az ablak, láttam, hogy a gerendán mindenféle szárított növények lógnak, meg fából, vesszőből, csontokból, agancsokból készült álomfogó szerű valamik. Szélharangok, kristályok hallkan csilingeltek, ahogy a mozgásunk felkavarta a levegőt. Az egész kunyhó egy tér volt és a tetején volt egy galéria szerű, ott volt az ágya. Ami nem is ágy volt, inkább csak valami puha fekhely lehetett, gyapjú takaróval, színes párnákkal. Leültetett az asztalhoz, ami az egyik ablak mellett volt és megkínált szárított gyümölcs teával.
Az asztal folytatásában volt a tűzhely, felette polcok és egy kis tálaló. Ez volt az egész konyhája, de mégis minden praktikusan kéznél volt.
-Hmmm! Micsoda illat!
... mondtam ki hangosan, amiről azt hittem, csak gondoltam.
Ő rám mosolygott és azt mondta, hogy még sajnos nem ehetek belőle, mert bár kivette, de még sülnie kell az edényben és lassan kell kihülnie.
-De van mézes kalácsom. Szereted?
-Igen.
Arra számítottam, hogy kemény sütit kapok, de ehelyet omlós, puha, puszedlire hajazó isteni mézes kalácsot ehettem a teámhoz.
Nem tudtam betelni a látvánnyal, a sok szép tárgyat nézegettem, amiket szerintem ő készített fából, agyagból. Állatszellemek szobrai voltak, többségében rókák, lovak, farkasok és akadtak még női alakokat formáló szobrok is.
Hagyta, hogy megérkezzem, hogy lelassuljak, hogy utólérjem a lelkem, majd hallkan ezt kérdezte:
- Hogy érzed magad?
-Nagyon jól és kíváncsi vagyok.
-Szeretnék mutatni neked valamit.
Azzal elővett egy gyönyörű részletgazdag, színes festményt.
-Gyönyörű!
-Mit gondolsz, mi ez a kezemben?
-Egy festmény - vágtam rá rögtön
-A szemed annak látja, de most próbáld a belső látásodfal érzékelni.
-Azt meg hogyan kell?
-Arra figyelj, hogy mit súg a lelked. Milyen érzések jönnek fel benned? Csak nézd, merülj bele, és figyeld, hogy mi jut róla eszedbe. Felbukkanhat egy emlék a múltadból, egy kép amire vágytál régen, vagy amire még most is vágysz, hogy megtapasztald. Érzések, mélységek, magasságok.
Figyeltem magam, hogy a szimbólumok, milyen érzést keltenek bennem és egy olyan lassacskán volt, mintha utaznék. Rég elfelejtettnek hitt emlékkép bukkant fel, amikor még kicsi voltam és hittem a varázslatban, tündérekben, angyalokban, állatszellemekben, de őszintén. Nem kellett látnom őket, mégis hittem bennük. Visszajött az az érzés, hogy tudom, hogy léteznek és, ha kérem őket, örömmel segítenek. Akkor még eltudtam hinni, hogy bárki lehet belőlem és, ha nagy leszek, híres festő leszek. Akkor még minden sokkal könnyebbnek, egyszerűbbnek tűnt. Nem féltem és állatok voltak a barátaim. Jó volt ebben az elfeledettnek hitt emlékbe visszatérnem. Emlékeztetett arra, amikor még könnyedén léteztem és hittem abban, amit a lelkemmel láttam. Visszatértem és elkezdtek potyogni a könnyeim. Ekkor megkérdezte újból:
-Szerinted mit tartasz a kezedben?
A meghatódottságtól, alig tudtam szavakba önteni a mondandóm.
-Őszintén szólva nem tudom mi ez, de az biztos, hogy emlékeztetett arra, aki valójában mindig is voltam és aki most is bennem van. Ami biztos, hogy ez nem csupán egy szép festmény, amilyet bárki festhet. Azok a szép dekorációk. Ez valami más. Festmény formájában lehet a legkönnyebben átadni, amire a lelkünk folyamatosan emlékeztet bennünket, csak nem látjuk meg, de egy ilyen festményen egyértelműen ott van. Pont azt kell látnom, amire emlékeznem kell minden nap, hogy képes legyek az önazonos, a lelkemmel azonos életet élni. Megérintett nagyon mélyen és amit már majdnem elfelejtettem, újra visszahozta. Az érdekessége a helyzetnek, hogy a kép egy múltbéli emléket hozott elő, de mégis a jövőmre, a lehetséges jövömre mutat. Ez meg, hogy lehet?
-Ez azért van, mert a lelked számára nem létezik olyan, hogy idő. Amikor megszülettél, a lelkedben ugyan azok a vágyak éltek, mint ami most is. A lelked szeretné megvalósítani, amiért ide született, épp ebbe a testbe, mert tudja, hogy megfelelőek hozzá a körülmények. Viszont, ahogy a külvilág kondícionálta az elmédet, folyton, folyvást letértél a kijelölt útról és egyre csak távolodtál. De egy nap megálltál és azt mondtad, hogy nem lehet, csak ez a valóság, amit a szememmel látok! És akkor a elkezdted újra hallani, hogy mit súg neked a Lelked és Te rájöttél, hogy a megérzések jófelé terelnek. Egyre jobban elkezdtél hallgatni rá és idővel elvezetett Téged hozzám.
Most vagy a megfelelő időben, hogy befogadd azt, aki valójában vagy!
- Ki vagyok én valójában!?
-Hát én! Végre hazajöttél, végre lelassultál annyira, hogy utólértél. Végre megérkeztél! Tudod milyen régóta vártalak!? Több életen keresztül, nem volt meg a lehetőség és én csak vártam, vártam, és vártam Rád, hogy végre megtalálj. Idevezettelek, hogy megtaláld önmagad! Én vagyok az, aki valójában vagy. Te és én egyek vagyunk és most végre megvalósíthatjuk, amiért ebben az életben megszülettünk.
-Mond mi az?
-Pont az, amit most megtapasztaltál.
Segítünk az embereknek emlékezni arra, hogy kik ők valójában és miért születtek ebbe az életbe.
-De.... én.... hogyan.... Az emberek nem fogják elhinni ezt. Olyan sokan vannak, akik kételkednek.
-Ahogy én vártam, hogy végre megérkezz, ugyan úgy ők is ezt várták, sokan már életeken át, hogy megtaláld magad és, hogy megmutasd nekik a festményeiden keresztül, hogy merre van lelkük igazi útja, hogy többé ne tévedjenek el! Mint az a fényes csillag az égen, a Sarkcsillag ami mindig észak felé mutat és soha nem mozdul el, mint a többi. Pont ilyenek a te festményeid, mert Látó vagy! Látod az útjelzőket és képes vagy anyagba önteni a festményeid által. Erre a pillanatra vártak ők is. Ebben a pillanatban kapják meg a jelet a lelküktől, hogy indulhatnak és amikor készen állnak és Te készen állsz rájuk, találkozzatok!
Ez az ok! EZ AZ OK!
Ezt hívják sokan véletlennek!
Ugyan akkor ez nem vonatkozik mindenkire.
Sőt!
Csak azokra a lelkekre, akikkel a leszületésünk előtt meg-egy-eztünk, hogy megvalósítjuk. Másoknak más a dolga. Van akinek a karmáját kell rendezni, ki-egy-enlíteni és vannak akik csak élvezni akarják az ittlétet. Mi viszont azért születtünk, hogy megvalósítsuk önmagunk, ami nem más mint az utunk megtalálása és ennek megmutatása másoknak is. Pont ugyan úgy fognak megtalálni, ahogy Te megtaláltál engem és készen állnak arra, hogy amit adunk nekik azt betudják fogadni. Nem lesz bennük kétség, hogy Téged kerestek nagyon régóta.
Te képes vagy ezt befogadni, hogy hazaértél?
Mostantól, ha képes vagy befogadni, az élet is melléd áll és beköszönt a boldogság, ahogy azt Te vártad életeken át!
Ezt amit most írtunk, sokan fogják olvasni, de lesz aki egyből tudni fogja, hogy Téged keresett már mióta! Ő készen áll ebben az életben arra is, hogy anyagilag viszonozza. Nem fog alkudozni, mert aki alkudozik még nem áll készen.
Nos?
Kérsz egy sütit?
************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Kibaszok mindenkivel, ha nem vagyok önazonos! (2024.02.24.)
Farkasok elé domom magam és rábízom a "sorsra", hogy kaja leszek, vagy Istennő?
Ez már nem játék!
Tessék komolyan venni az önismereti munkát és a trauma feldolgozást!
Senki nem Láthat Téged, amíg Te nem látod magad, mert ha már látod magad, akkor tudod, hogy mások Téged látnak-e, vagy még önmagukat se!
Te melyiket választod?
Kaja (áldozat, mártír) leszel, vagy Istennő (önazonos).
Nem szépítem, az egyik nagyon fog fog fájni, amásik pedig kőkeményen próbára tesz minden téren. Már nincsenek kiskapuk, nincs megúszás, mert az is csak egy kondérba vezet, ahol felfalnak reggelire...
Én szóltam...
Ja és még valami!
Önmagadnsk fordítasz hátat, amikor nem vagy önazonos. Önmagad el nem fogadott oldalai fordulnak látszólag ellened, mert nem mondod ki a nevüket, pedig, csak azt akarják, hogy meglásd végre azt aki valójában vagy. Soha nem fognak békén hagyni, amíg nem ismered be a létezésüket.
Mond ki az Istenért!
Mond ki!
Most!
Farkasok elé domom magam és rábízom a "sorsra", hogy kaja leszek, vagy Istennő?
Ez már nem játék!
Tessék komolyan venni az önismereti munkát és a trauma feldolgozást!
Senki nem Láthat Téged, amíg Te nem látod magad, mert ha már látod magad, akkor tudod, hogy mások Téged látnak-e, vagy még önmagukat se!
Te melyiket választod?
Kaja (áldozat, mártír) leszel, vagy Istennő (önazonos).
Nem szépítem, az egyik nagyon fog fog fájni, amásik pedig kőkeményen próbára tesz minden téren. Már nincsenek kiskapuk, nincs megúszás, mert az is csak egy kondérba vezet, ahol felfalnak reggelire...
Én szóltam...
Ja és még valami!
Önmagadnsk fordítasz hátat, amikor nem vagy önazonos. Önmagad el nem fogadott oldalai fordulnak látszólag ellened, mert nem mondod ki a nevüket, pedig, csak azt akarják, hogy meglásd végre azt aki valójában vagy. Soha nem fognak békén hagyni, amíg nem ismered be a létezésüket.
Mond ki az Istenért!
Mond ki!
Most!